3. fejezet

Tényleg  nem viccelt, hogy nem férünk bele az időbe. Az első fél órában letudtuk a házirendet és az ilyen-olyan hivatalos papírokat. Aztán jött a neheze. Végzősként le kell adnunk a különböző jelentkezési lapokat a tovább tanuláshoz. A tanár úr hozott mindenkinek egy-egyet, de azt mondta, hogy kaphatunk még a titkárságon. Páran nem értették, hogyan kell kitölteni, mire összehúzott szemöldökkel néztem oda, de Mr M. sem festett jobban. Így átbeszéltük, hogy hova, mit kell írni. Persze a lányok nagy többsége unta ezt, és a bálról kezdte faggatni az osztályfőnököt, aki a végén teljesen belezavarodott abba, hogy háromfelé, kelljen figyelnie.
- Rendben, tartunk egy kis szünetet, aki még mindig nem érti ezt a papirost dolgot, az maradjon, a többiekkel pedig a következő órában beszélünk majd a bálról. - mondta, majd leroskadt a székre. Mindenki sietve elhagyta az osztályt, és már ment is ki twitterre, hogy a tanár majdnem idegösszeomlást kapott.
Én maradt a helyemen, és elővettem a könyvem. Nincs értelme kimennem a szünetre. És mivel végzős vagyok, bent maradhattam.
- Nancy, jó hogy maradtál. Ki kellene töltened a szokásos papírokat. Ha most elindulsz, talán végzel, mire elkezdődne az óra. - halványan mosolyogva bólintottam. Hát, ennyit arról, hogy olvasok. - Egy pillanat még. Valami ötlet, hogy hol fogsz tovább tanulni?
- Legszívesebben Oxfordra járnék, de megnéztem már pár amerikai egyetem honlapját is. - mondtam halkan. Mondjuk, máshogy nem szoktam beszélni, csak halkan.
- Ez remek! Na de siess! Én addig összeszedem a fejem. - biztató pillantással ránéztem, majd a titkárságra mentem.
Ott az igazgató úr titkárnője, aki csak intett, hogy üljek le, majd szól, hogyha mehetek a papírokért. Mint minden évben, most is a középső székre ültem le, és táskámat magam mellé téve olvasni kezdtem. Egy héttel ezelőtt úgy döntöttem, hogy kiolvasom az Éhezők viadala sorozatot. Így most is kizártam a külvilágot, és olvasni kezdtem.
Mikor olvasok, úgy érzem nem kell attól tartanom, hogy valaki hirtelen csak beszól, mert ahhoz van kedve. Ők a barátaim. Kiskoromban én is álmodoztam, hogy majd írok egy könyvet. Ki ne álmodozott volna erről? Kaptam a szüleimtől egy kis könyvecskét, leültem a kertben és csak írtam. Azzal a szép, elsőshöz méltó hatalmas gyöngybetűkkel. És minden este megmutattam Anyunak, hogy mennyit írtam. Talán valahol megvan még az a könyv. Mosolyognom kellett ezen az emléken, talán ha hazamegyek, előveszem. Már nem is tudom, miről írtam.
- Nancy Parker, bemehetsz. Az igazgató vár a nyomtatványokkal. - felkaptam a fejem a hang hallatán. A kedvesen mosolygó nő a barna ajtóra mutatott, amin az IGAZGATÓ felirat volt látható. Felálltam, és táskámat a hátamra kapva odamentem. Udvariasan kopogtam, majd mikor hallottam a halk 'tessék'-et, benyitottam.
- Á, Nancy! Gondolom, már kívülről fújod, hogy kell kitölteni. Kate biztos ad egy tollat, és megengedi, hogy az asztalánál kitöltsd. Utána csak add oda neki, és már mehetsz is. - nekem meg se kellett szólalni, a kezembe nyomta a lapokat és már mentem volna ki, ha meg nem hallom a tüsszentést.
- Egészségedre! - mondtam automatikusan és a hang irányába fordultam. Valószínűleg észre sem vettem volna az öt fiút. Az ajtó mellett ültek, síri csenden. Kicsit komikus látvány volt, ahogy a kis kanapén nyomorogtak.
- Köszönöm. - szólalt meg végül az egyikük. Volt egy kis alig észlelhető akcentusa. Szőke haja kócosan állt és kicsit kómás volt, mint aki nem szokta meg, hogy ilyen korán fent kell lennie.
- Nancy, bemutatom neked az új diákokat. - zavartan fordultam az igazgató felé, és egy lépést hátráltam. - Nem tudom, mennyire ismered a One Directiont. - nem szóltam semmit, csak igyekeztem máshova nézni.
Azért én sem vagyok hülye. Ki ne ismerné a One Directiont? A fiúk az X-Factorból.
- Nekem... Nekem ki kell töltenem ezeket. - szólaltam meg végre a kínos csendben, és felmutatva a papírokat, elindultam az ajtó felé. Nagyon koncentráltam, hogy ne bukjam fel semmiben. Főleg nem a saját lábamban.
Odakint nagyot sóhajtva ültem le a székre - mit ültem, rogytam. Hátrahajtottam a fejem és mélyeket lélegeztem. Ők voltak abban a kocsiban reggel. Egy nap alatt kétszer égettem le magam, ez rekord. Gyors neki álltam kitöltögetni a lapokat, csak hogy minél előbb kész legyek és elhúzzak. El se akarom képzelni, mi lenne, ha most jönnének ki.
Az utolsó évre fejből tudtam a személyim számát meg az ilyeneket. Gyors leírtam, utána megint, mert két példány kell, majd a lehető leggyorsabban - már amennyire az udvariasság engedi - eltűntem onnan.
Épp becsúsztam a terembe, de senki nem figyelt rám. Hisz most fogjuk megbeszélni a bált!