15. fejezet

Mindketten döbbenten álltunk ott, és csak néztünk egymásra. Végül ő hátrált egy lépést, és megrázta a fejét.

- Tom otthagyta a… sapkáját. – nyögte ki végre, és elég feltűnően az ajtókeretet kezdte bámulni. Aztán nekem is leesett, hogy pizsamában vagyok, ami csak egy nagy póló. Elvörösödtem, és igyekeztem lejjebb húzni a pólót.

- Oh… köszi. – suttogtam, és elvettem, mikor odanyújtotta. Még álltunk ott pát kínos percig, majd végül jó éjszakát kívántunk, és végre elment.

Becsuktam az ajtót, és nekidőltem. Nagyot sóhajtottam. Hát ennél cikisebb se történt velem. Most majd elmondja a többieknek, hogy én itt lakok, akiktől majd Kim is megtudja, és nekem akkor végem.

Olyan szinten lesokkolt ez a tény, hogy csak elköszöntem Tomtól, majd a szobámba érve egyből lefeküdtem. Holnaptól vagy holnaputántól kész rémálmom lesz az életem. Akkor legalább aludjam ki magam előtte. Ettől a gondolattól kínomban elnevettem magam, majd oldalra fordulva belefúrtam a párnámba a fejem, és elaludtam.

Reggel nagyon a toppon voltam, és korán keltem. Kiválasztottam pár – szerintem – menő ruhadarabot, és miközben fogat mostam, megnéztem magam a nagy tükörben. Behúztam, és kinyomtam a hasam. Borzalmas volt. Abbahagytam, mert tudtam, hogy nem ez számít. De szerintem ezt a játékot sok mindenki eljátssza.

Nem nagyon volt étvágyam, ezért csak Tomnak csináltam reggelit, valamint egy kis kávét anyának. Miközben az öcsém készülődött, én a nappaliban ültem, és a kikapcsolt TV-t néztem. Még az az ötlet is felmerült bennem, hogy nem megyek iskolába, de rögtön elvetettem. Ez az első hét, ráadásul akkor Kim nyerne. És ezt csak nem hagyhatom. Eddig is kibírtam, akkor ez a kis apróság miért számítana?

A végén, mire beértem az iskolába szinte már mérges voltam. Aztán miután leültem a helyemre, a dühöm elpárolgott, és igyekeztem a lehető legkisebbre összehúzni magam.

Egész nap ki se mozdultam a teremből, Claudia pedig hiába kérdezgetett, hogy mi történt, nem voltam beszédes kedvemben. Még ahhoz is erő kellett, hogy a tanár kérdéseire válaszoljak. Így is csak suttogásra tellett tőlem.

- De azért holnap ugye jössz ugye? – kérdezte Clau, amire csak bólintottam, majd haza mentem.

A ma esti programon az lesz, hogy leülök egy kényelmes fotelbe, és olvasok, miközben meleg teát iszok. A többiek valószínűleg elmennek egy klubba és arra isznak, hogy túlélték az első hetet. Kétségtelen, hogy mennyire nem vagyok menő.

Tom is hazaért, és afféle végre-hétvége-stílusban bedobta a táskáját a szobájába, és miután feltankolta magát kajával, leült a kanapéra, és TV-t nézett. A mi kis péntek esti programunk.

Miután kiolvastam a könyvemet, feltettem a könyvespolcomra, és elaludtam. Másnap nagyon későn keltem, és minden kedvem elment az estétől. De szerintem mindenki így van ezzel. Anyukám régebben mindig azt mondta, hogy felöltözni a legnehezebb, utána pedig minden gördülékenyen megy.

Így miután megettük a reggeli pirítósunkat, Tom egyből felszaladt videó játékozni Harryhez és Niallhöz. Én pedig felöltöztem, és megnéztem, mit kell vennem a boltban. Úgy terveztem, jövő héten már nem megyek vásárolni. Szép kis lista lett, és még a számlákat is be kell fizetnem. Még jó, hogy az évek alatt megtanultam az olcsó, de jó termékeket megtalálni.

Összeszedtem pár szatyrot, meg kivettem a pénzt, és kiléptem az ajtón. Odakint Nate Castle-be botlottam, szó szerint. Nate egy tehetséges krimi író, habár még csak egy könyvét adták ki. Kicsit dilis, és szokása, hogy motyogva járkál az egész lépcsőházban. És mindig van nála egy füzet és egy toll, hogy lejegyezze az ötleteit.

Most épp a lépcsőkön járkált. Egészen sportos emiatt. Majdnem mindketten lezúgtunk a lépcsőn, de a remek reflexének köszönhetően egyik kezével megfogta a könyököm, a másikkal pedig megragadta a korlátot.

- Miss Nancy, legyen óvatosabb! – az egész házban én vagyok az egyetlen személy, akit magáz. És mindig Miss Nancy-nek szólít. És olyan furcsán beszél, mintha már vagy hetven éves lenne. Pedig még húsz sincs. – Csak nem bevásárolni indul?

- De igen, Nate. Hozzak esetleg valamit? – mikor ideköltöztünk először én is magáztam, de azt mondta, hogyha még egyszer ezt teszem, megharagszik rám.

- Hoznia nem kell semmit. Viszont csatlakozhatnék? Lassan kifogyok a pudingból. – egy hónapot töltött kint Párizsban, és azóta minden nap megeszik vagy két pohár pudingot.

- Persze. – mosolyogtam. – Csak szólok az öcsémnek, hogy elmegyek. Fent van az új lakóknál. – mondtam, és bezártam az ajtót.

- Elkísérem Önt. Még nem volt szerencsém találkozni velük.  – így kettesben sétáltunk fel, és álltunk meg az ajtó előtt. – Még sosem láttam Önnél félénkebb embert, Miss Nancy. – nevetett ki, és bátran bekopogott.

- Egy pillanat! Harry, ez nem ér, nem figyeltem oda… Menj a tudod hova! – szólt ki egy hang, és pár pillanat múlva már nyílt is az ajtó.

- Helló… Nancy? – egy picit meglepődött, mire én lehajtottam a fejem.

- Miss Nancy nem nagyon beszédes. Én viszont Nate vagyok. Itt lakom szemben. Örvendek. – kezet ráztak, de Niall még mindig engem nézett.

- Niall Horan. És… Harry, gyere ide! – kiáltotta hirtelen, mire hátráltam ijedtemben egy lépést. És megint beleütköztem Natebe.

- Hopp, már megint. A következő főhősnőt Önről fogom megmintázni. A két ballábas Miss Nancy Parker. – tényleg feltűnően sokszor botlok bele.

- Ne kiabálj már, jövök. Nancy? – még jobban elvörösödtem, miközben mindketten végigmértek. Közben gyorsan elengedtem Nate kezét, amibe belekapaszkodtam. – Helló. Harry Styles.

- Nate. – vele is kezet ráztak. – Már látom is. A meleg kémpár, akik nem tudják egymásról, hogy mindketten kémek. – szinte láttam, hogy az agya átállt író üzemmódba.

- Tessék? Már megbocsáss, de mi nem vagyunk egy pár! – háborodott fel Harry.

- Bandatársak vagyunk. És lakótársak. – folytatta Niall.

- Nem gond. De ezt leírom. – előkapta a füzetét, és leírta.

- Tomot kihívnátok? – kérdeztem halkan, de mindhárman rám kapták a tekintetüket.

- Honnan ismered a kis srácot? – kérdezte Niall.

- Ő az… öcsém. – mondtam. Már nagyon menni akartam, és akkor elhatároztam, hogy legközelebb csak írok egy cetlit.

- Tényleg? Tom, hozzád jöttek! – miért szeretnek kiabálni? Nem lehet bemenni, és szólni a másiknak?

- Ki az? – nem hittem a szememnek. Tom fején egy olyan kendő volt, mint Harry-én. És nagyon lazán vette a figurát. – Csá Nancy! Képzeld, megvertem Harryt!

- Csak mert még mindig fáj a fejem a tegnap esti bulitól! – védekezett azonnal az említett, mire csúnyán néztem rá. Kisgyerek előtt nem beszélünk buliról, főleg nem arról, hogy mennyire másnapos volt éppen.

- Elmegyek vásárolni. Csak szólni akartam. Sziasztok! – húztam ki magam, és miután szúrósan végignéztem a két srácon, megfordultam, és Natet magam után húzva elindultam.

- Hozz nekem mazsolás müzlit! – kiáltott utánam az öcsém, és már csapódott is az ajtó.

14. fejezet

Bocsi hogy egész héten nem hoztam részt, csak nagyon bele kell húznom a félévi miatt. Jövőhéten még nagyon hajtok, de utána visszaáll a rend:)  Virág xox

Másnap reggel dühösen és fáradtan ébredtem. Úgy éreztem, hogy meg tudnám fojtani azt a személyt, aki tegnap nem hagyott aludni. Aztán elvetettem az ötletet. Egy idegen embernek még köszönni is alig birok.

Reggel különös módon egyedül ettem a reggelimet, mert Tom nem jött ki. Már épp azon voltam, hogy megnézem, mi baja, mikor előjött. És tele volt piros pöttyökkel.

- Hát veled meg mi történt? – próbáltam visszafojtani a nevetésemet.

- Azt hiszem, beteg vagyok. Nem tudok iskolába menni. – tényleg elég jól színlelt. Felálltam, és közelebb mentem hozzá. – Ne, mert te is elkapod. – de késő volt, megfogtam a kezét, és letöröltem róla a festéket.

- Szép próbálkozás. Még meg is érteném, hogyha már négy hónapja járnánk iskolába. De ez még csak a negyedik nap! – nem bírtam tovább, és elkezdtem nevetni. – Ha mosd le ezt magadról, és hozd a cuccod.

Miből gondolta, hogy ezt beveszem? Felhúztam a cipőmet, és az ajtóban vártam az öcsémet. Kicsit durcázott, de ezen még jobban mosolyogtam.

A dobozok végre eltűntek a folyosóról, és nekem csak akkor jutott eszembe, hogy nem kéne ilyen kényelmesen járkálnom. Mi van, ha meglátnak? Kisiettem a kocsihoz, és egy nagy sóhajjal ültem be.

- Ki elől menekülsz ilyen gyorsan? – most rajta volt a sor, hogy nevessen. – Jól van, nem mondok semmit. A végén mehetek busszal. – mondta, mikor csúnyán néztem rá. Ráadásul rossz irányba kanyarodtam miatta, ezért meg kellett, hogy kerüljem az egész házat.

- Ez is miattad van. – motyogtam, de aztán együtt nevettünk fel. Jó volt a hangulat. Talán Tom az egyetlen, aki mellett mindig önmagam lehettem. És Claudia. Négy napja sincs, hogy odaült mellém töri órán, és máris jó barátom lett. Lassan én is felfogom, hogy ez nem egy álom. Tényleg lett egy barátnőm.

Elvittem az öcsémet, majd megint száguldhattam az iskolába. Pedig minden reggel megfogadom, hogy korábban indulok. Ötvenhétkor parkoltam le a kocsival, és gyorsan beszaladtam az iskolába. Nem volt időm elmenni a szekrényemhez, így az egész táskámmal levágtam magam a padomba.

- Már azt hittem, nem jössz. – súgta oda Claudia. Visszasúgtam, hogy majd szünetben beszélünk, és a következő pillanatban már bent is volt a biológia tanár.

Ő is elmondta a tudnivalókat, majd megkérdezte, ki szeretne ebből a tantárgyból érettségizni. Hárman voltunk, és még ketten a másik évfolyamról. Jó fej tanár lévén a többieknek megengedte, hogy készüljenek a következő órákra, minekünk pedig kiosztott egy lapot a tételekkel. De most még nem kezdtük el, csak elmondott pár módszert, hogy hogyan lehet hatékonyan tanulni, és hogy mit kell alaposan átnéznünk.

Szünetben, mint mindig kint ültünk az asztalon, csak most törökülésben, és egymáshoz fordulva beszélgettünk.

Persze jól kinevetett az éjszakai kalandom miatt. Ő elmesélte, hogy az anyukája nagyon szeretne megismerni, és hogy hétvégén átmehetnék hozzájuk vacsorára. Utána ott aludhatnék, és egész este beszélgethetnénk.

- Az remek lenne. De ne nevess ki, ha valamit rosszul csinálok. Még nem aludtam ott senkinél. – mondtam, és lehajtottam a fejem.

- Még nem volt pizsipartin? Hát akkor most pótoljuk ezt. Ez lesz a világ legjobb estéje. – nagyon belelkesedett.

- Nézzétek, itt van a legújabb sztárpár, Clancy! – gonoszon röhögött fel Kim, és a focis srácok.

– Hát hol szedted össze ezt, Claudia? – magas hangon sipította mellette Jenny.

Gúnyolódásuk miatt csak lehajtottam a fejem, és félreálltam, hogy be tudjanak menni. De Clau nem hagyta, megragadta a könyököm, és betolt a nagymenők előtt az ajtón.

- Ne is törődj velük! – súgta nekem oda, és belém karolva elindultunk órára. Én már megszoktam, hogy kicsúfolnak, de ez most valahogy még jobban fájt. Mert Claudiát is piszkálták, és ha ő is átpártol, akkor nem tudom, hogy élem túl ezt az évet. – Hihetetlen, hogy nem tudnak leszállni rólad. Nem unják még? – rázta a fejét, majd automatikusan leült a mellettem lévő padba.

Nem tudtam odafigyelni az órán, és ezt a tanár is észrevette, ezért nem kérdezgetett.

Mikor véget ért az utolsó órám is, nagyot sóhajtva ültem le a folyosón egy székre. Emelt szintű biológia érettségi felkészítő miatt kellett még bent maradnom. Claudia már elköszönt, és lelépett. Ő nem foglalkozik annyit az érettségivel, mint én. Neki elég, ha nem bukik meg. Valószínűleg az apja vállalatban kap majd egy munkát. Nekem viszont küzdenem kell még azért is, hogy a számlák be legyenek fizetve.

Anyu festményeiből élünk, de ő sem tud úgy festeni, mint egy robot. Néha van ihlete, és akkor fest, és mikor nincs, akkor nagyon spórolnunk kell. Párszor el is kellett mennem dolgozni a helyi pékségbe, hogy enni tudjunk.

Miközben a tanárt vártam, az iskolánk új tanulói hangosan röhögve végigvonultak a folyosón, és hazamentek. Én és még négy társam csak néztünk utánuk, de rögtön megérkezett a tanár.

Egy óra kínszenvedés. Ahogy hazaértem, és levetettem magam a kanapéra, csak így tudtam jellemezni az elmúlt órát. Az elsőéves anyaggal kezdtünk. Teljesen előröl kezdtünk mindent.

Ahogy ezen gondolkoztam, bejött Tom, és felkéredzkedett a One Direction-ös srácokhoz. Azt mondta, hogy valami focis játékkal akarnak játszani. Én fáradtan csak bólintottam egyet, majd a kanapén szétterülve bekapcsoltam a TV-t.

Egészen este hétig ültem a kanapén, és jégkrémet ettem. Kim szavai jártak a fejemben, majd a röhögés. Esélyem sincs ellene. Én csak a szegény répa vagyok. Szóval csak ettem a csokis jégkrémet, és sorban néztem a romantikus filmeket.

Aztán, mikor kifogytam a jégkrémből, és a filmekből, küldtem egy SMS-t Tomnak, hogy lassan jöjjön, és csinálja a házit. Én gyorsan lefürödtem, és igyekeztem felfrissíteni nyúzott arcomat. Mikor végeztem, a pizsamámban kipakoltam mindent az ágyra, felültem, és elkezdtem tanulni.

Túl gyorsan végeztem vele, és holnapra csak franciát kellett tanulni. Végül inkább megnéztem Tomot, hogy halad.

A konyhában összeütöttem egy kis késő esti vacsorát, amit megettünk, miközben a matekot magyaráztam neki. Mikor végre megértette, már magától csinálta tovább, miközben én mosogattam.

Ekkor megszólalt a csengő.

- Csináld csak, majd én kinyitom. – mondtam, és megtöröltem a kezem egy konyharuhában. Nagy lendülettel kinyitottam az ajtót, és egy nem várt személyt láttam meg az ajtóban. Nem, nem a göndört, és nem is az írt.

A nagy, és magasságos Liam Payne állt az ajtóban, kezében az öcsém sapkájával.

13. fejezet

- Szia Nancy! – kicsit meglepett volt, de utána mosolyogva köszönt. Én is biccentettem, és nekidőltem a lift falának. – Láttuk Claudiát, gondoltuk, hogy itt vagy te is vala… - nem tudta befejezni, mert a lift zökkent egyet és megállt. A villany kialudt, én pedig még mindig a korlátot markolásztam, amit hirtelen megragadtam. Pár másodperc múlva bekapcsolt a vészgenerátor, és zöld fény borult ránk.

- Jól vagy? – kérdezte, mire aprót bólintottam.

- És te? – kérdeztem suttogva. A helyzettől függetlenül mosolyogva bólintott.

- Igen. Úgy látszik, áramszünet van. – mondta, mikor megpróbálta elindítani a liftek a gombok nyomogatásával. – Még jó, hogy csak ketten vagyunk. Ha többen lennénk, kijönne rajtam a klausztrofóbia. – néztem, ahogy a leül, és a falnak támasztja a hátát. – Nincs térerő, úgyhogy imádkozzunk, hogy hamar kiszednek minket. – nézett fel rám. Én még mindig csak ott álltam, a korlátot fogva.

Az egy dolog, hogy neki nincs semmi baja. Nekem viszont a hatalmas lánytömeg után egy kicsi lift nagyon megterhelő. Mély lélegzetet vettem, és amilyen óvatosan és halkan tudtam, leültem. Nehéz láthatatlannak maradni, ha egy kék szempár folyamatosan figyel.

- Egy kicsit fehér vagy. – nézte az arcomat. – Ugye nem vagy klausztrofóbiás? – megráztam a fejem. De csak megszédültem tőle. – Hé… Nyugi, mindjárt kijutunk innen. Gondolj nyílt terekre. Mondjuk egy hatalmas, zöld mezőre. Vagy az óceánra, aminek nem látod a túlsó partját. Csak a hatalmas kékséget. – behunyt szemmel tettem úgy, amit mondott. Tényleg sokat segített, már nem szédelegtem.

- Köszi… - mondtam, és még mindig csukott szemmel hátradöntöttem a fejem.

- Ugyan. Kérdezhetek valamit? – kinyitottam a szemem, és ráfókuszáltam. Velem szemben ült, és érdeklődve nézegetett. Pillantásától még jobban összehúztam magam. – Hétfőn miért mentél el olyan sietősen? Jól éreztem magam veled. Kiváló hallgatóság vagy. – hát igen. Félénk Nancy csak hallgat, és hallgat, úgysem tudja elmondani senkinek. – És őszintén mentem volna utánad, de maradnom kellett Kim miatt. Az anyja az egyik ismerősünk, és muszáj ápolni a kapcsolatot.

- Kim… nem épp a legjobb barátnőm. – nyögtem ki, és félrenéztem. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy az ellenségem. Azt mondta, még arra sem vagyok méltó. És valljuk be, igaza van.

- Azért egyszer bepótoljuk azt az ebédet ugye? Én elhívnám a fiúkat, te pedig Claudiát. Jó lenne. – valószínűleg Clau benne lenne. Én pedig az utolsó pillanatban lemondanám, betegségre hivatkozva.

Beállt a csend, így úgy döntöttem, hogy előveszem a könyvem. Hátha akkor gyorsabban telik az idő. Miután elolvastam egy mondatot, felpillantottam. Hogy nem zavarja-e Niallt. De ő már a telefonján játszott.

Így csendben teltek a percek. És fogytak az oldalak a könyvből. Mikor vége lett, gondolataimba merülve néztem oldalra, és elbambulva bámultam a falat.

- Kiolvastad? – felnéztem Niallre, aki már elrakta a telefonját. Vajon mikor tehette ezt? Gyorsan bólintottam válaszul a kérdésére. – És jó volt? – megint bólintottam. – Nem beszélsz sokat. De hát miért vagy ilyen szégyenlős…? – rázta a fejét, de a következő pillanatban zökkent egyet a lift, és elindultunk. Egyből felpattant, és odanyújtotta a kezét. Egy picit haboztam, de utána elfogadtam, mire egy hatalmas mosolyt villantott rám.

Mire kinyílt az ajtó, már összeszedtem a könyvem és a táskám, valamint a lehető legtávolabb álltam Nialltől.

- Nancy! – ugrott a nyakamba egyből Claudia, mire majdnem felborultunk. Majd' megfojtott. – Jól vagy? Ott kellett volna maradnom velem. – rázta a fejét.

- Semmi baj. – mondtam, és elnéztem mögötte Niallt keresve. De ő már a többi fiúval hülyéskedve elindult. A kanyarban még visszanézett, és rám kacsintott.

- Niallel voltál odabent? – kérdezte csillogó szemmel, és belém karolva maga után húzott. – Mit csináltatok? – mosolygott pimaszul.

- Semmit. Én olvastam, ő pedig játszott a telefonján. Erről jut eszembe, mennyi az idő? – még be kell ugranom az idősek otthonába.

- Negyed hat felé lehet. De megköszönném, hogyha hazavinnél. – mondta, miközben a kocsihoz sétáltunk.

- Hát persze. Utána én is megyek haza. Még nem fejeztem be a tétel kidolgozását. És törire is tanulni kellene.

- Aj, tényleg. – beszálltunk, és utána hazavittem. – Akkor holnap a suliban.

Intettem neki, majd a behajtójukról visszatolattam az útra. Majd jövő hét szerdán kell bemennem akkor az idősek otthonába. Ott is szoktam egy héten egyszer önkénteskedni. És néha, mikor az időm engedi, a kórházba is bemegyek felolvasni a gyerekeknek.

A háznál leparkoltam, és a házba siettem. A levegő kezdett lehűlni, valamint sötét felhők gyülekeztek. Esni fog. Amint beléptem az előtérbe, majdnem felbuktam a doboz halomban. Mindenütt ott voltak. Nagy nehezen eljutottam a lépcsőig, és felsiettem a lakáshoz.

- Megjöttem! – kiáltottam. – Mik ezek a dobozok odalent? – kérdeztem, miközben levettem a cipőimet. Ahogy bementem a nappaliba, láttam hogy Tom és az egyik haverja tévét néznek.

- Hát tudod, kivették felettünk a lakást! Harry és Niall. – mégis kivették a lakást? Hát ez remek.

- Én akkor továbbra sem lakok itt! – ráztam a fejem. – Ettetek már? – bólintottak, úgyhogy megfogtam a táskám, és kipakoltam a konyhába az asztalra. Gyors bementem a szobámba, és átöltöztem otthoni ruhába, a hajamat végre leengedtem a szoros lófarokból, és összekócoltam.

Nekiálltam tanulni. A laptopom, amit azért kaptam, mert gimis lettem, ott volt mellettem, és annak segítségével írtam meg a házit. Érdekes tényeket is beleírtam, így a tanár nem mondhatja rá, hogy nem néztem utána.

A törit is megcsináltam. Ezt majd még megemlegetik a fiúk, amiért itthon kell kidolgozni a fele anyagot.

Ahogy közeledünk a hét vége felé, lassan minden óránk volt már. Holnap biológia. Mivel nagyon megy nekem, úgy döntöttem, hogy azt választom a választható tantárgynak.

Nagyon gyorsan este lett, így miután ellenőriztem, hogy valóban megcsinálta a leckéjét Tom, valamint hogy már ágyban van, én is lefürödtem. Lemostam egy hosszú nap fáradalmait, belebújtam a pizsamámba. És bedőltem az ágyba.

Már épp elaludtam volna, mikor felettem valaki kopogni kezdett. Remek. Nem elég, hogy ideköltöztek, de még éjszakai baglyok is. Hasra fordultam, és a fejemre raktam a párnám. De mintha még erősebben kopogtak volna. Idegesen felültem. Most szórakoznak velem?

Felkeltem, és behoztam a seprűt. Felálltam az ágyra, és párszor felkopogtam. És az a valaki odafent visszakopogott. Ez nem játék. Vagy két percen keresztül veregettem a plafont, amaz meg a padlót, mire elfáradtam és leültem az ágyra. Annyira fáradt voltam, hogy elnevettem magam kínomban. De legalább az a valaki fent is abbahagyta, így végre nyugodtan elaludhattam.

12. fejezet

Végre eljött az énekóra. Amit rajtam kívül mindenki várt.

- Gyerekek, üljetek le. Köszönöm. – Miss Anne volt talán az egyetlen tanár, akinek engedelmeskedtünk. – Kicsi gólya korotok óta tanítalak titeket, és olyan szomorú, hogy most elmentek. Hiszen vár a nagybetűs Élet. – mintha pár könnycseppet is láttam volna a szemében.  – Nem beszélek tovább, fennáll a veszélye, hogy sírni kezdek. Inkább azt mondjátok meg, mit szeretnétek csinálni? – és mint ahogy mindig, felült az asztalra, és ránk nézett.

- Énekeljünk! – kiabálta be Mark.

- Aludjunk. – üvöltötte át a hangzavart valaki, a másik oldalról. Elszabadult a pokol.

- Elég! Mi lenne, hogy aki énekelni akar, azzal előveszünk pár régi dalt, a többiek pedig csendben elfoglalják magukat. Ha egy pisszenést is meghallok, akkor át fogjuk venni az összes zeneszerzőnek az életrajzát, amit az elmúlt öt évben tanultunk. – mondta szigorúan, és megigazította kontyba kötött haját. Miss Anne-t a világ legfurcsább tanára. Akkora, mint én. Vagyis ne felfelé nézve keresgéljétek. A mi 152 centinkre mindenki lefelé néz. És igen, itt lenn is olyan idő van, mint ott fent a magasban. Soha, senki nem látta a tanárnőt farmerban. Csak szoknyában. És úgy látszik, a tanév minden napjára másikat vett. Soha nem látjuk kétszer ugyanabban. Ma is egy lila szoknyában tündökölt, hozzá illő kis cipővel és egy kardigánnal.

Az osztály háromnegyede kényelmesen hátradőlt és elővette a telefonját. Én a könyvembe temetkeztem, de Claudia élénken figyelt. Valami régi népdalt választottak, amit mindenki ismert, majd belekezdtek. Én nem foglalkoztam vele, csak mikor nagyon nevettek vagy hangosak lettek, egyszer-egyszer felpillantottam.

- Neked is be kellett volna szállnod. Olyan jó hangjuk van. Elolvadok. – felnevettem, hogyan ömleng róluk. – És Harry folyton téged nézett. – kételkedve néztem rá.

- Persze. Vagy csak elvakult Kimtől, és egy olyan alakra nézett, mint rám. Aki unalmas és szürke. – jegyeztem meg nyersen. Clau hirtelen nevetésben tört ki, mire rákaptam a szemem. Mégis mi volt olyan vicces? Körbenéztem, de csak a szokásos tömeget láttam. Végül inkább csak legyintettem, és felkészültem az utolsó órára. Angolon csak megkaptuk a következő tételt, és a könyvből kellett kidolgozni.

Liam, Louis, Zayn, Niall és Harry azonban az óra felénél elment, az autogramosztás miatt. Így viszont elég csendesen telt az óra, és hamar elment.

- Nem gond, ha egyből odamegyünk? Egy csomó kis csaj már tuti, hogy ott van. – fintorgott Claudia, mire megértően bólintottam. Ő ma reggel gyalog jött, így mehettünk az én kocsimmal. Útközben elengedtük magunkat, a hideg ellenére leengedtük az ablakokat, és zenét hallgattunk. Félénkségemet levetkőzve nagyon jót beszélgettünk a délutáni forgalomban, és tovább folytattuk, miközben bementünk a plázába.

- Szent Jézus. – Nyögte ki Clau. Én is így éreztem. Rengetegen voltak, és egy kicsit megijedtem. Nem vagyok klausztrofóbiás, de azért nyugtalanító volt a hatalmas tömeg.

- Remélem nem fogjuk elveszíteni egymást. – mondtam, és lábujjhegyre álltam, – nem sokat értem el vele – hogy megnézzem, hol vannak a srácok. – Én nem látok semmit.  – ráztam a fejem. Tényleg átok, hogy ilyen alacsony vagyok.

- Még nincsenek ott. Gyere, és ne engedd el a kezem. – maga után húzott, és nem is tudom megmondani, hány lányt löktünk arrébb, ahogy előre tülekedtünk. Persze a meglepetés ereje segített minket előre, de így is csak a harmadik sorig jutottunk. Hallottuk mögöttünk a szitkozódást, de semmi többet. Rengeteg biztonsági őr volt oldalt, és azonnal elvezettek mindenkit, aki megzavarta a rendet. Én lehajtott fejjel álldogáltam, és hallgattam, ahogy Claudia mellettem egy másik rajongóval tárgyalták ki a fiúk helyességét. Kétségtelen, hogy mind az öt srác hihetetlenül jóképű.

- Lányok! És fiúk. A One Direction! – kitört a fülsüketítő sikítás. Befogtam a fülemet, de még így is hatalmas volt a zaj. És mellettem Clau is a nevüket kiabálta.

- Helló London! – kiabálta Liam. – Sikítson, aki egyenesen suliból jön! – minek ez a sikítás mánia? Megint befogtam a fülemet.

- Hát mi is onnan jövünk. És azt kell, hogy mondjam, nagyon nehéz! Ti hogy bírjátok? – Louis úgy tett, mint aki nagyon elfáradt. Megráztam a fejem. Nekik nehéz? Hisz egész órán mást sem csinálnak, csak vagy alszanak, vagy beszélgetnek, vagy telefonoznak.

- Figyelj, kicsit émelygek. Látok ott oldalt egy kávézót, beülök oda, oké? – ott bent állandóan lökdöstek, ráléptem a lábamra. Kellett egy nyugis hely.

- Rendben. – bólintott, de oda se figyelt rám. Lefoglalta a rajongás. Kis méretemnek köszönhetően sikerült gyorsan átverekednem magam a lányok között, és csak pár hajszálamat hagytam ott. Leültem az első padon, és nagyot sóhajtottam.

Türelmesen vártam, amíg a fiúk elénekeltem egy-két dalt, utána kezdődhetett az autogramosztás. A biztonsági őrök libasorba terelte a lányokat, és utána odaengedte őket az asztalhoz. Én nem tudnék ennyire rajongani valakiért. Ők is ugyanolyan emberek. A néhány lány már valósággal sírt, mikor odaálltak a kedvencük elé.

Elővettem a könyvem, és olvasni kezdtem. Hagytam, hogy az Éhezők viadalának harmadik része elrepítsen messze ebből a hangos plázából.

Ijedten rezzentem össze, mikor kaptam egy SMS-t. Clau küldte, hogy mindjárt ő kerül sorra, és hogy találkozzunk a lifteknél. Elraktam a könyvem, és felállva körbenéztem. Jóval kevesebben voltak, de még így is rengetegen. Összefontam magam előtt a kezem, és lehajtott fejjel elindultam. Mikor pont átslisszoltam két lány között, megpillantottam a One Direction-ös fiúkat. Ott álltam oldalt az asztaluk mellett. Még mindig a képeket írták alá. És pont ott volt előttük Claudia.

Úgy látszott, a fiúk felismerték, és boldogan kérdezgették őt. Örülök, hogy végül Clau álma is valóra vált. Megálltam ott, és egy oszlopnak dőlve vártam, hogy kész legyen. Mikor kapott pluszba egy képet is, elindult. De pont a másik irányba. Én a liftek felé siettem, hogy ott megvárjam. Beálltam a fal mellé a rengeteg csillogó szemű lány elől. Nem tudom, mennyit várhattam ott, de azon kaptam magam, hogy a tömeg elvonult.

Így én küldtem egy SMS-t Claudiának, hogy merre van. Azt írta, a lifteknél. De ahogy körbenéztem, rajtam kívül csak az a pár ember volt ott, akik a liftekre vártak. Aztán eszembe jutott, hogy a pláza másik oldalán vannak még liftek. Biztos odament. Megírtam neki, hogy akkor találkozzunk a kocsinál.

Hívtam a liftet, és beszállva megnyomtam a mélygarázs gombot.

- Hé, tartsd kérlek! – kiabálta egy hang, mire odatettem a kezem az ajtóhoz. Nem kellett volna. Mellém ugyanis Niall Horan szállt be.