15. fejezet

Mindketten döbbenten álltunk ott, és csak néztünk egymásra. Végül ő hátrált egy lépést, és megrázta a fejét.

- Tom otthagyta a… sapkáját. – nyögte ki végre, és elég feltűnően az ajtókeretet kezdte bámulni. Aztán nekem is leesett, hogy pizsamában vagyok, ami csak egy nagy póló. Elvörösödtem, és igyekeztem lejjebb húzni a pólót.

- Oh… köszi. – suttogtam, és elvettem, mikor odanyújtotta. Még álltunk ott pát kínos percig, majd végül jó éjszakát kívántunk, és végre elment.

Becsuktam az ajtót, és nekidőltem. Nagyot sóhajtottam. Hát ennél cikisebb se történt velem. Most majd elmondja a többieknek, hogy én itt lakok, akiktől majd Kim is megtudja, és nekem akkor végem.

Olyan szinten lesokkolt ez a tény, hogy csak elköszöntem Tomtól, majd a szobámba érve egyből lefeküdtem. Holnaptól vagy holnaputántól kész rémálmom lesz az életem. Akkor legalább aludjam ki magam előtte. Ettől a gondolattól kínomban elnevettem magam, majd oldalra fordulva belefúrtam a párnámba a fejem, és elaludtam.

Reggel nagyon a toppon voltam, és korán keltem. Kiválasztottam pár – szerintem – menő ruhadarabot, és miközben fogat mostam, megnéztem magam a nagy tükörben. Behúztam, és kinyomtam a hasam. Borzalmas volt. Abbahagytam, mert tudtam, hogy nem ez számít. De szerintem ezt a játékot sok mindenki eljátssza.

Nem nagyon volt étvágyam, ezért csak Tomnak csináltam reggelit, valamint egy kis kávét anyának. Miközben az öcsém készülődött, én a nappaliban ültem, és a kikapcsolt TV-t néztem. Még az az ötlet is felmerült bennem, hogy nem megyek iskolába, de rögtön elvetettem. Ez az első hét, ráadásul akkor Kim nyerne. És ezt csak nem hagyhatom. Eddig is kibírtam, akkor ez a kis apróság miért számítana?

A végén, mire beértem az iskolába szinte már mérges voltam. Aztán miután leültem a helyemre, a dühöm elpárolgott, és igyekeztem a lehető legkisebbre összehúzni magam.

Egész nap ki se mozdultam a teremből, Claudia pedig hiába kérdezgetett, hogy mi történt, nem voltam beszédes kedvemben. Még ahhoz is erő kellett, hogy a tanár kérdéseire válaszoljak. Így is csak suttogásra tellett tőlem.

- De azért holnap ugye jössz ugye? – kérdezte Clau, amire csak bólintottam, majd haza mentem.

A ma esti programon az lesz, hogy leülök egy kényelmes fotelbe, és olvasok, miközben meleg teát iszok. A többiek valószínűleg elmennek egy klubba és arra isznak, hogy túlélték az első hetet. Kétségtelen, hogy mennyire nem vagyok menő.

Tom is hazaért, és afféle végre-hétvége-stílusban bedobta a táskáját a szobájába, és miután feltankolta magát kajával, leült a kanapéra, és TV-t nézett. A mi kis péntek esti programunk.

Miután kiolvastam a könyvemet, feltettem a könyvespolcomra, és elaludtam. Másnap nagyon későn keltem, és minden kedvem elment az estétől. De szerintem mindenki így van ezzel. Anyukám régebben mindig azt mondta, hogy felöltözni a legnehezebb, utána pedig minden gördülékenyen megy.

Így miután megettük a reggeli pirítósunkat, Tom egyből felszaladt videó játékozni Harryhez és Niallhöz. Én pedig felöltöztem, és megnéztem, mit kell vennem a boltban. Úgy terveztem, jövő héten már nem megyek vásárolni. Szép kis lista lett, és még a számlákat is be kell fizetnem. Még jó, hogy az évek alatt megtanultam az olcsó, de jó termékeket megtalálni.

Összeszedtem pár szatyrot, meg kivettem a pénzt, és kiléptem az ajtón. Odakint Nate Castle-be botlottam, szó szerint. Nate egy tehetséges krimi író, habár még csak egy könyvét adták ki. Kicsit dilis, és szokása, hogy motyogva járkál az egész lépcsőházban. És mindig van nála egy füzet és egy toll, hogy lejegyezze az ötleteit.

Most épp a lépcsőkön járkált. Egészen sportos emiatt. Majdnem mindketten lezúgtunk a lépcsőn, de a remek reflexének köszönhetően egyik kezével megfogta a könyököm, a másikkal pedig megragadta a korlátot.

- Miss Nancy, legyen óvatosabb! – az egész házban én vagyok az egyetlen személy, akit magáz. És mindig Miss Nancy-nek szólít. És olyan furcsán beszél, mintha már vagy hetven éves lenne. Pedig még húsz sincs. – Csak nem bevásárolni indul?

- De igen, Nate. Hozzak esetleg valamit? – mikor ideköltöztünk először én is magáztam, de azt mondta, hogyha még egyszer ezt teszem, megharagszik rám.

- Hoznia nem kell semmit. Viszont csatlakozhatnék? Lassan kifogyok a pudingból. – egy hónapot töltött kint Párizsban, és azóta minden nap megeszik vagy két pohár pudingot.

- Persze. – mosolyogtam. – Csak szólok az öcsémnek, hogy elmegyek. Fent van az új lakóknál. – mondtam, és bezártam az ajtót.

- Elkísérem Önt. Még nem volt szerencsém találkozni velük.  – így kettesben sétáltunk fel, és álltunk meg az ajtó előtt. – Még sosem láttam Önnél félénkebb embert, Miss Nancy. – nevetett ki, és bátran bekopogott.

- Egy pillanat! Harry, ez nem ér, nem figyeltem oda… Menj a tudod hova! – szólt ki egy hang, és pár pillanat múlva már nyílt is az ajtó.

- Helló… Nancy? – egy picit meglepődött, mire én lehajtottam a fejem.

- Miss Nancy nem nagyon beszédes. Én viszont Nate vagyok. Itt lakom szemben. Örvendek. – kezet ráztak, de Niall még mindig engem nézett.

- Niall Horan. És… Harry, gyere ide! – kiáltotta hirtelen, mire hátráltam ijedtemben egy lépést. És megint beleütköztem Natebe.

- Hopp, már megint. A következő főhősnőt Önről fogom megmintázni. A két ballábas Miss Nancy Parker. – tényleg feltűnően sokszor botlok bele.

- Ne kiabálj már, jövök. Nancy? – még jobban elvörösödtem, miközben mindketten végigmértek. Közben gyorsan elengedtem Nate kezét, amibe belekapaszkodtam. – Helló. Harry Styles.

- Nate. – vele is kezet ráztak. – Már látom is. A meleg kémpár, akik nem tudják egymásról, hogy mindketten kémek. – szinte láttam, hogy az agya átállt író üzemmódba.

- Tessék? Már megbocsáss, de mi nem vagyunk egy pár! – háborodott fel Harry.

- Bandatársak vagyunk. És lakótársak. – folytatta Niall.

- Nem gond. De ezt leírom. – előkapta a füzetét, és leírta.

- Tomot kihívnátok? – kérdeztem halkan, de mindhárman rám kapták a tekintetüket.

- Honnan ismered a kis srácot? – kérdezte Niall.

- Ő az… öcsém. – mondtam. Már nagyon menni akartam, és akkor elhatároztam, hogy legközelebb csak írok egy cetlit.

- Tényleg? Tom, hozzád jöttek! – miért szeretnek kiabálni? Nem lehet bemenni, és szólni a másiknak?

- Ki az? – nem hittem a szememnek. Tom fején egy olyan kendő volt, mint Harry-én. És nagyon lazán vette a figurát. – Csá Nancy! Képzeld, megvertem Harryt!

- Csak mert még mindig fáj a fejem a tegnap esti bulitól! – védekezett azonnal az említett, mire csúnyán néztem rá. Kisgyerek előtt nem beszélünk buliról, főleg nem arról, hogy mennyire másnapos volt éppen.

- Elmegyek vásárolni. Csak szólni akartam. Sziasztok! – húztam ki magam, és miután szúrósan végignéztem a két srácon, megfordultam, és Natet magam után húzva elindultam.

- Hozz nekem mazsolás müzlit! – kiáltott utánam az öcsém, és már csapódott is az ajtó.