13. fejezet

- Szia Nancy! – kicsit meglepett volt, de utána mosolyogva köszönt. Én is biccentettem, és nekidőltem a lift falának. – Láttuk Claudiát, gondoltuk, hogy itt vagy te is vala… - nem tudta befejezni, mert a lift zökkent egyet és megállt. A villany kialudt, én pedig még mindig a korlátot markolásztam, amit hirtelen megragadtam. Pár másodperc múlva bekapcsolt a vészgenerátor, és zöld fény borult ránk.

- Jól vagy? – kérdezte, mire aprót bólintottam.

- És te? – kérdeztem suttogva. A helyzettől függetlenül mosolyogva bólintott.

- Igen. Úgy látszik, áramszünet van. – mondta, mikor megpróbálta elindítani a liftek a gombok nyomogatásával. – Még jó, hogy csak ketten vagyunk. Ha többen lennénk, kijönne rajtam a klausztrofóbia. – néztem, ahogy a leül, és a falnak támasztja a hátát. – Nincs térerő, úgyhogy imádkozzunk, hogy hamar kiszednek minket. – nézett fel rám. Én még mindig csak ott álltam, a korlátot fogva.

Az egy dolog, hogy neki nincs semmi baja. Nekem viszont a hatalmas lánytömeg után egy kicsi lift nagyon megterhelő. Mély lélegzetet vettem, és amilyen óvatosan és halkan tudtam, leültem. Nehéz láthatatlannak maradni, ha egy kék szempár folyamatosan figyel.

- Egy kicsit fehér vagy. – nézte az arcomat. – Ugye nem vagy klausztrofóbiás? – megráztam a fejem. De csak megszédültem tőle. – Hé… Nyugi, mindjárt kijutunk innen. Gondolj nyílt terekre. Mondjuk egy hatalmas, zöld mezőre. Vagy az óceánra, aminek nem látod a túlsó partját. Csak a hatalmas kékséget. – behunyt szemmel tettem úgy, amit mondott. Tényleg sokat segített, már nem szédelegtem.

- Köszi… - mondtam, és még mindig csukott szemmel hátradöntöttem a fejem.

- Ugyan. Kérdezhetek valamit? – kinyitottam a szemem, és ráfókuszáltam. Velem szemben ült, és érdeklődve nézegetett. Pillantásától még jobban összehúztam magam. – Hétfőn miért mentél el olyan sietősen? Jól éreztem magam veled. Kiváló hallgatóság vagy. – hát igen. Félénk Nancy csak hallgat, és hallgat, úgysem tudja elmondani senkinek. – És őszintén mentem volna utánad, de maradnom kellett Kim miatt. Az anyja az egyik ismerősünk, és muszáj ápolni a kapcsolatot.

- Kim… nem épp a legjobb barátnőm. – nyögtem ki, és félrenéztem. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy az ellenségem. Azt mondta, még arra sem vagyok méltó. És valljuk be, igaza van.

- Azért egyszer bepótoljuk azt az ebédet ugye? Én elhívnám a fiúkat, te pedig Claudiát. Jó lenne. – valószínűleg Clau benne lenne. Én pedig az utolsó pillanatban lemondanám, betegségre hivatkozva.

Beállt a csend, így úgy döntöttem, hogy előveszem a könyvem. Hátha akkor gyorsabban telik az idő. Miután elolvastam egy mondatot, felpillantottam. Hogy nem zavarja-e Niallt. De ő már a telefonján játszott.

Így csendben teltek a percek. És fogytak az oldalak a könyvből. Mikor vége lett, gondolataimba merülve néztem oldalra, és elbambulva bámultam a falat.

- Kiolvastad? – felnéztem Niallre, aki már elrakta a telefonját. Vajon mikor tehette ezt? Gyorsan bólintottam válaszul a kérdésére. – És jó volt? – megint bólintottam. – Nem beszélsz sokat. De hát miért vagy ilyen szégyenlős…? – rázta a fejét, de a következő pillanatban zökkent egyet a lift, és elindultunk. Egyből felpattant, és odanyújtotta a kezét. Egy picit haboztam, de utána elfogadtam, mire egy hatalmas mosolyt villantott rám.

Mire kinyílt az ajtó, már összeszedtem a könyvem és a táskám, valamint a lehető legtávolabb álltam Nialltől.

- Nancy! – ugrott a nyakamba egyből Claudia, mire majdnem felborultunk. Majd' megfojtott. – Jól vagy? Ott kellett volna maradnom velem. – rázta a fejét.

- Semmi baj. – mondtam, és elnéztem mögötte Niallt keresve. De ő már a többi fiúval hülyéskedve elindult. A kanyarban még visszanézett, és rám kacsintott.

- Niallel voltál odabent? – kérdezte csillogó szemmel, és belém karolva maga után húzott. – Mit csináltatok? – mosolygott pimaszul.

- Semmit. Én olvastam, ő pedig játszott a telefonján. Erről jut eszembe, mennyi az idő? – még be kell ugranom az idősek otthonába.

- Negyed hat felé lehet. De megköszönném, hogyha hazavinnél. – mondta, miközben a kocsihoz sétáltunk.

- Hát persze. Utána én is megyek haza. Még nem fejeztem be a tétel kidolgozását. És törire is tanulni kellene.

- Aj, tényleg. – beszálltunk, és utána hazavittem. – Akkor holnap a suliban.

Intettem neki, majd a behajtójukról visszatolattam az útra. Majd jövő hét szerdán kell bemennem akkor az idősek otthonába. Ott is szoktam egy héten egyszer önkénteskedni. És néha, mikor az időm engedi, a kórházba is bemegyek felolvasni a gyerekeknek.

A háznál leparkoltam, és a házba siettem. A levegő kezdett lehűlni, valamint sötét felhők gyülekeztek. Esni fog. Amint beléptem az előtérbe, majdnem felbuktam a doboz halomban. Mindenütt ott voltak. Nagy nehezen eljutottam a lépcsőig, és felsiettem a lakáshoz.

- Megjöttem! – kiáltottam. – Mik ezek a dobozok odalent? – kérdeztem, miközben levettem a cipőimet. Ahogy bementem a nappaliba, láttam hogy Tom és az egyik haverja tévét néznek.

- Hát tudod, kivették felettünk a lakást! Harry és Niall. – mégis kivették a lakást? Hát ez remek.

- Én akkor továbbra sem lakok itt! – ráztam a fejem. – Ettetek már? – bólintottak, úgyhogy megfogtam a táskám, és kipakoltam a konyhába az asztalra. Gyors bementem a szobámba, és átöltöztem otthoni ruhába, a hajamat végre leengedtem a szoros lófarokból, és összekócoltam.

Nekiálltam tanulni. A laptopom, amit azért kaptam, mert gimis lettem, ott volt mellettem, és annak segítségével írtam meg a házit. Érdekes tényeket is beleírtam, így a tanár nem mondhatja rá, hogy nem néztem utána.

A törit is megcsináltam. Ezt majd még megemlegetik a fiúk, amiért itthon kell kidolgozni a fele anyagot.

Ahogy közeledünk a hét vége felé, lassan minden óránk volt már. Holnap biológia. Mivel nagyon megy nekem, úgy döntöttem, hogy azt választom a választható tantárgynak.

Nagyon gyorsan este lett, így miután ellenőriztem, hogy valóban megcsinálta a leckéjét Tom, valamint hogy már ágyban van, én is lefürödtem. Lemostam egy hosszú nap fáradalmait, belebújtam a pizsamámba. És bedőltem az ágyba.

Már épp elaludtam volna, mikor felettem valaki kopogni kezdett. Remek. Nem elég, hogy ideköltöztek, de még éjszakai baglyok is. Hasra fordultam, és a fejemre raktam a párnám. De mintha még erősebben kopogtak volna. Idegesen felültem. Most szórakoznak velem?

Felkeltem, és behoztam a seprűt. Felálltam az ágyra, és párszor felkopogtam. És az a valaki odafent visszakopogott. Ez nem játék. Vagy két percen keresztül veregettem a plafont, amaz meg a padlót, mire elfáradtam és leültem az ágyra. Annyira fáradt voltam, hogy elnevettem magam kínomban. De legalább az a valaki fent is abbahagyta, így végre nyugodtan elaludhattam.