14. fejezet

Bocsi hogy egész héten nem hoztam részt, csak nagyon bele kell húznom a félévi miatt. Jövőhéten még nagyon hajtok, de utána visszaáll a rend:)  Virág xox

Másnap reggel dühösen és fáradtan ébredtem. Úgy éreztem, hogy meg tudnám fojtani azt a személyt, aki tegnap nem hagyott aludni. Aztán elvetettem az ötletet. Egy idegen embernek még köszönni is alig birok.

Reggel különös módon egyedül ettem a reggelimet, mert Tom nem jött ki. Már épp azon voltam, hogy megnézem, mi baja, mikor előjött. És tele volt piros pöttyökkel.

- Hát veled meg mi történt? – próbáltam visszafojtani a nevetésemet.

- Azt hiszem, beteg vagyok. Nem tudok iskolába menni. – tényleg elég jól színlelt. Felálltam, és közelebb mentem hozzá. – Ne, mert te is elkapod. – de késő volt, megfogtam a kezét, és letöröltem róla a festéket.

- Szép próbálkozás. Még meg is érteném, hogyha már négy hónapja járnánk iskolába. De ez még csak a negyedik nap! – nem bírtam tovább, és elkezdtem nevetni. – Ha mosd le ezt magadról, és hozd a cuccod.

Miből gondolta, hogy ezt beveszem? Felhúztam a cipőmet, és az ajtóban vártam az öcsémet. Kicsit durcázott, de ezen még jobban mosolyogtam.

A dobozok végre eltűntek a folyosóról, és nekem csak akkor jutott eszembe, hogy nem kéne ilyen kényelmesen járkálnom. Mi van, ha meglátnak? Kisiettem a kocsihoz, és egy nagy sóhajjal ültem be.

- Ki elől menekülsz ilyen gyorsan? – most rajta volt a sor, hogy nevessen. – Jól van, nem mondok semmit. A végén mehetek busszal. – mondta, mikor csúnyán néztem rá. Ráadásul rossz irányba kanyarodtam miatta, ezért meg kellett, hogy kerüljem az egész házat.

- Ez is miattad van. – motyogtam, de aztán együtt nevettünk fel. Jó volt a hangulat. Talán Tom az egyetlen, aki mellett mindig önmagam lehettem. És Claudia. Négy napja sincs, hogy odaült mellém töri órán, és máris jó barátom lett. Lassan én is felfogom, hogy ez nem egy álom. Tényleg lett egy barátnőm.

Elvittem az öcsémet, majd megint száguldhattam az iskolába. Pedig minden reggel megfogadom, hogy korábban indulok. Ötvenhétkor parkoltam le a kocsival, és gyorsan beszaladtam az iskolába. Nem volt időm elmenni a szekrényemhez, így az egész táskámmal levágtam magam a padomba.

- Már azt hittem, nem jössz. – súgta oda Claudia. Visszasúgtam, hogy majd szünetben beszélünk, és a következő pillanatban már bent is volt a biológia tanár.

Ő is elmondta a tudnivalókat, majd megkérdezte, ki szeretne ebből a tantárgyból érettségizni. Hárman voltunk, és még ketten a másik évfolyamról. Jó fej tanár lévén a többieknek megengedte, hogy készüljenek a következő órákra, minekünk pedig kiosztott egy lapot a tételekkel. De most még nem kezdtük el, csak elmondott pár módszert, hogy hogyan lehet hatékonyan tanulni, és hogy mit kell alaposan átnéznünk.

Szünetben, mint mindig kint ültünk az asztalon, csak most törökülésben, és egymáshoz fordulva beszélgettünk.

Persze jól kinevetett az éjszakai kalandom miatt. Ő elmesélte, hogy az anyukája nagyon szeretne megismerni, és hogy hétvégén átmehetnék hozzájuk vacsorára. Utána ott aludhatnék, és egész este beszélgethetnénk.

- Az remek lenne. De ne nevess ki, ha valamit rosszul csinálok. Még nem aludtam ott senkinél. – mondtam, és lehajtottam a fejem.

- Még nem volt pizsipartin? Hát akkor most pótoljuk ezt. Ez lesz a világ legjobb estéje. – nagyon belelkesedett.

- Nézzétek, itt van a legújabb sztárpár, Clancy! – gonoszon röhögött fel Kim, és a focis srácok.

– Hát hol szedted össze ezt, Claudia? – magas hangon sipította mellette Jenny.

Gúnyolódásuk miatt csak lehajtottam a fejem, és félreálltam, hogy be tudjanak menni. De Clau nem hagyta, megragadta a könyököm, és betolt a nagymenők előtt az ajtón.

- Ne is törődj velük! – súgta nekem oda, és belém karolva elindultunk órára. Én már megszoktam, hogy kicsúfolnak, de ez most valahogy még jobban fájt. Mert Claudiát is piszkálták, és ha ő is átpártol, akkor nem tudom, hogy élem túl ezt az évet. – Hihetetlen, hogy nem tudnak leszállni rólad. Nem unják még? – rázta a fejét, majd automatikusan leült a mellettem lévő padba.

Nem tudtam odafigyelni az órán, és ezt a tanár is észrevette, ezért nem kérdezgetett.

Mikor véget ért az utolsó órám is, nagyot sóhajtva ültem le a folyosón egy székre. Emelt szintű biológia érettségi felkészítő miatt kellett még bent maradnom. Claudia már elköszönt, és lelépett. Ő nem foglalkozik annyit az érettségivel, mint én. Neki elég, ha nem bukik meg. Valószínűleg az apja vállalatban kap majd egy munkát. Nekem viszont küzdenem kell még azért is, hogy a számlák be legyenek fizetve.

Anyu festményeiből élünk, de ő sem tud úgy festeni, mint egy robot. Néha van ihlete, és akkor fest, és mikor nincs, akkor nagyon spórolnunk kell. Párszor el is kellett mennem dolgozni a helyi pékségbe, hogy enni tudjunk.

Miközben a tanárt vártam, az iskolánk új tanulói hangosan röhögve végigvonultak a folyosón, és hazamentek. Én és még négy társam csak néztünk utánuk, de rögtön megérkezett a tanár.

Egy óra kínszenvedés. Ahogy hazaértem, és levetettem magam a kanapéra, csak így tudtam jellemezni az elmúlt órát. Az elsőéves anyaggal kezdtünk. Teljesen előröl kezdtünk mindent.

Ahogy ezen gondolkoztam, bejött Tom, és felkéredzkedett a One Direction-ös srácokhoz. Azt mondta, hogy valami focis játékkal akarnak játszani. Én fáradtan csak bólintottam egyet, majd a kanapén szétterülve bekapcsoltam a TV-t.

Egészen este hétig ültem a kanapén, és jégkrémet ettem. Kim szavai jártak a fejemben, majd a röhögés. Esélyem sincs ellene. Én csak a szegény répa vagyok. Szóval csak ettem a csokis jégkrémet, és sorban néztem a romantikus filmeket.

Aztán, mikor kifogytam a jégkrémből, és a filmekből, küldtem egy SMS-t Tomnak, hogy lassan jöjjön, és csinálja a házit. Én gyorsan lefürödtem, és igyekeztem felfrissíteni nyúzott arcomat. Mikor végeztem, a pizsamámban kipakoltam mindent az ágyra, felültem, és elkezdtem tanulni.

Túl gyorsan végeztem vele, és holnapra csak franciát kellett tanulni. Végül inkább megnéztem Tomot, hogy halad.

A konyhában összeütöttem egy kis késő esti vacsorát, amit megettünk, miközben a matekot magyaráztam neki. Mikor végre megértette, már magától csinálta tovább, miközben én mosogattam.

Ekkor megszólalt a csengő.

- Csináld csak, majd én kinyitom. – mondtam, és megtöröltem a kezem egy konyharuhában. Nagy lendülettel kinyitottam az ajtót, és egy nem várt személyt láttam meg az ajtóban. Nem, nem a göndört, és nem is az írt.

A nagy, és magasságos Liam Payne állt az ajtóban, kezében az öcsém sapkájával.